Problémák mindenhol vannak, még itt is....ki gondolta volna?!

Néha azért nem könnyű az élet itt sem. Főleg ha nem beszéled a nyelvet. Adódnak problémák a lakásban, vagyis inkább a lakással, a mindennapi életben, sulis szervezésben....nem olyan egyszerű és letisztázott dolog ez, ahogyan elvárnánk, hogy menjenek a dolgok. Sajnos nem ilyen egyszerű itt az élet, vannak hátulütői ennek a lazaságnak is. (Most pedig egyik barátnőm jutott eszembe, aki meg is jegyezte nekem, kíváncsi arra, majd milyen hátulütői lesznek ennek a lazaságnak...nos, jelentem neki, vannak!) :D

Én leginkább mégis az átláthatóságot, az egyszerű szervezést és az ésszerűséget hiányolom Törökországból. Most, hogy lassan már 2 hónapja itt vagyok, kezdem átlátni, hogy hogyan is mennek itt a dolgok. Ha ezt az oldalát kell összevetnem Törökországnak mondjuk Németországgal (mert az egyik régebbi bejegyzésemben a németekkel hasonlítottam össze a törököket), akkor Németország nagyon is a topon van.

Csak, hogy szemléltessem a dolgokat mesélek pár dolgot.
Kb. egy hónapja adódott egy olyan gond, hogy nem volt áramunk egész nap...így persze nem tudtunk nagyon létezni sem a lakásban Marieval. Sedát nem érintette a dolog, hiszen ő nem volt itt, mert hazament a hétvégére. Csak sajnos mi szívtuk meg a levét annak, hogy Seda nem fizette ki időben a számlát, utána pedig elintézte egy sorry-val a dolgot.

A következő eset a vízzel történt. Egy hétfői nap volt, amikor reggel felkeltem, bementem a fürdőbe, a szokásos reggeli tisztálkodáshoz. Megnyitottam a csapot, de sajnos egy csepp vizet nem láttam. Ez már a második ilyen hétfőnk volt és hát el kellett volna készülnöm időben, mert éppen mennem kellett valahová, de hát így nem lehet emberi módon elkészülni. Mérges lettem, mert megint azt gondoltam, hogy a számlával van a baj. Mint utólag kiderült, az egész házban nem volt víz, bár ez engem nem boldogított.

Vagy például vegyük az áramot....Gondol egyet, és elmegy....van, amikor ez az állapot csak 5 percig, de van, hogy egy órán át is tart. Nem tudom, hogy ezek ilyen általános problémák-e itt Sakaryaban, vagy csak nekünk vannak gondjaink a lakással, de lassan már idegesít a dolog.

Említettem korábban azt is, hogy a törökök mennyire lazán veszik a dolgokat. Igen ám, ez egy szintig teljesen jó is, csak amikor már azt is lazán veszik, hogy ha pl. megbeszéljük, hogy 1 órakor találkozunk valahol, akkor biztos, hogy egy fél órát késni fognak....MINIMUM! Adódott az az eset, hogy Sedához mentünk egy nap Izmitbe. (Oda valósi a lány) Megbeszéltük, hogy a vasútállomáson találkozunk, fél 2-kor, mert akkor ér be a vonatunk. Jelentem, MÁSFÉL órát vártunk rá, majd megérkezett egy autóval, amit a bátyja vezetett, kinyitotta az ajtót, közölte, hogy: "Sorry", mosolygott egyet, a következő kérdése pedig az volt, hogy: "how are you?" majdnem rávágtam neki, hogy SZERINTEEEED????? csak másfél órát várakoztattál minket a vasútállomáson....egyébként teljesen jól, köszi kérdésed....De persze türtőztettem magam, mert hát a bátyjával és annak párjával érkezett, ráadásul autóval vettek fel minket, gondoltam nem leszek bunkó, de eléggé felbosszantott a dolog.
Az is idegesítő, hogy nem tudnak szervezni a török emberek. Nem tudom mért, hogy nehezükre esik-e vagy sem, vagy egyszerűen csak nem érdekli őket a dolog, de hogy semmit nem tudsz velük normálisan lebeszélni vagy megszervezni a tuti fix.

Rengetegszer volt olyan, hogy elterveztünk valamit Marieval és valahogy mindig keresztülhúzták a számításainkat. Eddig mi alkalmazkodtunk hozzájuk, de mostmár nálam betelt a pohár. Eddig úgy voltam vele, hogy hát jó, oké, új teljesen a környezet, a felfogása az embereknek...stb, de egyszerűen ez az én látásmódommal nem összeegyeztethető. Ezentúl nem fogok alkalmazkodni, az biztos, persze valamennyire rugalmas leszek, de csak amennyire az én határaim engedik. Nincs kedvem már lenyelni a hülyeségeket, órákig várni rájuk...sokszor már úgy vagyok a dolgokkal, hiába kérdezek meg bármit is, bármilyen információt a török ismerőseimtől, tök mindegy, úgysem leszek előrébb vele. Inkább magam megyek el és érdeklődöm meg egyedül, pl. hogy mikor megy busz Trójába.

A sulis szervezésről ne is beszéljünk.....kezdjük ott, hogy alapból az Erasmus irodában olyan nő van, aki csak nagyjából beszél angolul. Már ezen meglepődtünk.  De jó, oké, megértetjük magunkat, semmi gond. Viszont amikor arra került a sor, hogy együttesen elmenjünk megcsináltatni a tartózkodási engedélyünket, már bonyolították a dolgokat. érdeklődtünk sokszor, hogy vajon mikor megyünk, kértük, írják meg pontosan, hogy úgy tudjunk tervezni, mert hát suli van ugye, de pl. egyik nap délután fél5-kor írták meg Marie-nak, hogy akkor holnap 10-kor találkozunk az irodánál, mert megyünk együttesen a rendőrségre a papírok miatt.
Vagy bármi mást ha kérdeztünk a koordinátoroktól, mindig az volt a válasz, hogy majd holnap, vagy holnapután, de majd értesítenek...hát persze, hogy az a holnap kb 1 hét múlva jött el... Vagy például, mikor kérdeztük, mikor készül el a végleges diákunk, azt mondták 2 héten belül. 1 hónap után bementünk az irodába ez ügyben, hogy akkor mikor is lesz kész a diákunk, erre a kezünkbe nyomták....mondom ez milyen rendszer, ember????? Túl nagy kérés kiküldeni egy körüzenetet azzal a szöveggel, hogy megérkeztek a diákok, lehet jönni értük, vagy valami hasonló....?! Szóval hihetetlen, a tájékoztatás az egy nagy nullaaaaaa!!!!
Muszáj utánajárnod a dolgoknak és mindenkinek a sarkában lenni, hogy haladjanak az ügyeddel.

A másik dolog, pedig hogy szeretnek mindent bonyolítani....Marieval elhatároztunk járunk edzeni a suli területén lévő konditerembe, hogy azért mozogjunk is. Nos, az, hogy megkapjuk a belépőkártyánkat a konditerembe, kb 2 óra hosszát vett igénybe, ugyanis egyik irodából a másikba küldtek, míg végül valaki el tudta magyarázni, hogy hogy is zajlik a dolog. Ezután el kellett mennünk az egyik BANKBA!!! és ott kifizetni a kártyánkat, utána a bizonylattal a sport részlegre mentünk, megkerestünk egy tanárt, aki annak ellenében ideadta a kártyánkat, majd átmentünk a másik épületben lévő konditerembe, érvényesíteni azt....hihetetlen, hogy meg tudják bonyolítani az amúgy annyira egyszerű dolgokat....de már ilyenkor csak annyit fűzünk hozzá, hogy "ah,Turkey...." Meg egyébként lassúak a törökök....8-szor el kell nekik magyarázni valamit, hogy biztosan megértsék, de még akkor sem lehetsz biztos a dolgodban, persze. Túl egyszerű lenne....

Most ezek a dolgok kicsit felgyülemlettek bennem....Aztán persze jól esett leírnom, meg hát azért ti is gondolhatjátok, hogy itt sincs kolbászból a kerítés. Vannak nehézségek, és ha nem beszélsz törökül, akkor elég kilátástalan a helyzeted.....mi is próbálunk rengeteg mindent megjegyezni, van, hogy csak egymás után mondjuk a török szavakat, mivel bonyolultabb mondatokat nem tudunk összerakni, de legalább megértik.

Problémák persze mindenhol vannak, itt legfőképpen ezek azok, amik számomra elfogadhatatlanok. Eddig panaszkodtam a magyar rendszerre, bármilyen rendszerről is legyen szó....hát most már látom, hogy itt még rosszabb a helyzet szervezés ügyben. De hát ugye más ország, más mentalitás....

Ezúttal azonban, ebből a szempontból Németország nyert :D  Az állás pedig Törökország-Németország: 1-1 ;)

Isztambul 2. nap

Beestünk az ágyba, mondanom sem kell...persze némi tisztálkodás után, de már csak vonszoltuk magunkat. Emeletes ágyak voltak a hostel szobában, amit mi foglaltunk az 12 fős volt, így került 25 lírába egy éjszaka. Természetesen, ha olyat foglaltunk volna, ahol kevesebben vagyunk egy szobában, az többe került volna. Úgy gondoltuk, nekünk ez is jó lesz.
Nekem ez volt az első alkalom, hogy egy hostelben töltöttem az éjszakát, ráadásul ennyi emberrel egy szobában. Furcsa is volt, de valahol izgalmas is. 

Ahogy beléptünk a szobába (persze óvatosan nyitottunk be, hogy azért nagyon ne zavarjuk a többieket) megcsapott az a meleg, állott levegő. Nekem nem kellett több, (amúgy is szeretem, ha nyitva van az ablak éjszaka) kinyitottam sarkig az ablakot. Jobb levegő lett, az tény, de az utca zaja eléggé hallatszott a szobában is. Na, gondoltam, mindjárt szól valaki, hogy zárjam be az ablakot, mert nem tud aludni ekkora zajnál. De senki meg se nyeffent... :D mondtam is magamban: helyes-helyes... :)

Annyira fáradt voltam, hogy biztos voltam benne, 5 percen belül elalszom...de csak forgolódtam, mert egyrészt zavart a meleg, másrészt meg a hangzavar, ami kintről hallatszott. Mikor már-már félálomba kerültem volna, hallom, hogy nyitják az ajtót...fogalmam sem volt, hogy mennyi az idő, de már hajnal körül járhatott. Felébredtem rá természetesen, de ez még nem is lett volna akkora baj....felkapcsolták még a nagy lámpát is...jó persze tudom, hogy ennek a hostelnek ez a lényege, hogy sokan egy helyen --> olcsóbb a szállás és végülis nem kell másra tekintettel lenned, de akkoris nagyon rosszul esett a kis lelkemnek :D

Úgyhogy szerintem pár órát aludhattam csak....de reggel fél 8-kor már fel is keltem, egyszerűen nem bírtam már feküdni vagy aludni, annak ellenére, hogy nem pihentem ki magam abszolút.  
Vártam a többieket, míg felébrednek, hogy együtt menjünk reggelizni, úgyhogy addig lementem a recepcióhoz és neteztem.
Kb egy óra múlva felkeltek a többiek is, összeszedték magukat és felmentünk a tetőre reggelizni.....Reggeli közben ráláttunk a Márvány-tengerre, az Hagia Sophia-ra, szóval tényleg szép volt :) Perfekt breakfast :)

Reggeli után összepakoltuk a cuccainkat, aztán elhagytuk a hostelt. Ismételten meleg volt vasárnap is! És most már a cuccunkat is magunkkal kellett rángatnunk.

Először elmentünk a Galata toronyhoz. Ez kimaradt szombaton, úgyhogy vasárnap pótoltuk. :) 15 líra volt a be illetve felugró :D De megérte. Nagyon szép kilátás tárult elénk a torony tetejéről. Sajnos itt sem készült normális kép. Egyrészt azért mert itt is rettenetesen fújt a szél, másrészt pedig a nyúzott fejem miatt...

 Ezután egy kis utcán sétáltunk fel a Taksimig. Tele volt persze boltokkal, és hát egyet sem hagyhattunk ki :D Szerintem, ha lett volna velünk egy pasi, már az életkedve is elment volna :D De szerencsénkre senki sem siettetett, mert csak 3-an voltunk :)

Kíváncsiságból benéztünk egy hangszerboltba. Látni akartam a kottákat, amiket ott árulnak, meg meg is fordult a fejemben, hogy veszek egyet, mert csak 15 líra volt, de aztán letettem róla. Annyira nem győzött meg a kötet, hogy meg is vegyem. :) Kicsit azért pihentünk is a boltban, meg hát egy ilyen helyen tátva marad az ember szája.... :) Tele volt a bolt gitárokkal, dobokkal, kisebb-nagyobb hangszerekkel, kottákkal, cd-vel, és persze bağlama-val. (török gitár)

Majd ezután, ahogy sétáltunk felfelé a kis utcácskán, figyelmes lettem egy zongora boltra....bekukkantottam és láttam, hogy teleeeeeeeeeee van pianinokkal és zongorákkal  :))) Persze nem volt kérdés, hogy benézzünk-e. Miután körbenéztem, megkértem Sedát, hogy kérdezze meg, ki lehet-e próbálni valamelyiket...az eladó egyből rávágta, hogy persze, csak egészen nyugodtan....nahát, velem madarat lehetett volna fogatni, mert már Isten tudja, mikor játszottam utoljára....

 Elégedetten távoztam a boltból... :) jót tett a lelkemnek, már maga a látvány is :) Ha egyszer sok pénzem lesz, a legelső dolog, amit veszek, az egy gyönyörű fekete zongora lesz :) már alig várom :D

Ezután elsétáltunk a Taksimra, ott nézelődtünk, majd mikor már untuk a banánt, gondoltuk, hogy elnézünk egy másik részre Isztambulban, amit úgy hívnak, hogy Ortaköy.(jelentése: közepes méretű falu) Ez már egészen a híres Boszporusz híd lábánál terül el. Persze odáig nem gyalog mentünk, hanem busszal. Mivel délutáni csúcs volt, tömve volt a busz. Hogy is lehetett volna másképp....alig vártam, hogy leszálljunk róla, mert már az emberszagot sem nagyon bírtam elviselni :D
Pont a híd lábánál volt a megálló. Leszálltunk. Én meg összetettem a két kezem, hál'istennek....Sajnos a hídra nem lehet gyalogosan felmenni, csak kocsival, és még a megállás, vagy lassú közlekedés is tilos a hídon. Nagy bánatomra, ugyanis én szívesen felmentem volna :)
Mivel ezt az ötletet alapból el kellett vetnünk, vettük a csomagjainkat és gyalogoltunk Ortaköy turistával zsúfolt központja felé. Meg kell hagyni, szép volt. A híd látványa lenyűgözött...hatalmas...de nem csak a látvány, hanem a gondolat maga, hogy ez a híd 2 kontinenst köt össze. És akkor mi az európai oldalon voltunk :)

A képen az Ortaköy mecset látható. Mi is megnéztük volna belülről, de sajnos pont most újítják fel, így nem mehettünk be....(itt semmi sem valósult meg abból, amit elterveztünk :D ) Így hát sétáltunk egy jót, körbenéztünk a bazárosok között, végül pedig leültünk, mert már kőből volt a lábunk a rengeteg mászkálástól. Megittunk egy jó kávét, gyönyörködtünk a tájban és beszélgettünk...

Mikor már úgy gondoltuk, lassan illene hazaindulnunk, mert már fizikai erőnlétünk is kezd cserben hagyni minket, kifizettük a kávénkat és elbattyogtunk a legközelebbi hajóállomáshoz, hogy eljussunk a túlpartra, Kadiköy-be, ahonnan a vonatunk indul Sakarya-ba.

Nekem már annyi erőm nem maradt, hogy elővegyem a fényképezőgépemet és csináljak még pár fotót a gyönyörű naplementéről és a tájról...ezt a feladatot meghagytam Marienak :) Talán az ő gépével amúgy is jobban vissza lehet adni annak szépségét.

Így telt első hétvégénk a nagy Isztambulban. Persze nem volt elég mindenre, hogy is lehetett volna, hatalmas a város és rengeteg a látnivaló. Lassan érik az új látogatás, várunk a jobb időre, mert jelen pillanatban errefelé is hidegek járnak, nem csak otthon :) ahogy hallom... ;)  Azért hétvégére már 19-20 fokot mondanak, remélem úgy is lesz, mert szeretnénk elmenni Bursa-ba és Tróját is meglátogatnánk....Istenem....álmaim netovábbja, hogy láthassam Tróját. Miután megnéztem a híres Trója nevezetű filmet (ami azóta is egyik kedvencem, mert valami lenyűgöző a táj, a jelenetek, a gondolatok benne..stb) egyik "feltétlenül el kell mennem oda életem során" célpontja lett a város. Itt érdekes mód Çanakkale-nak nevezik a várost (Truva másképp, de inkább az elsőt használják). Egyik ismerősöm odavalósi, megkértem, hogy ha van ideje, akkor jöjjön velünk...mégis csak könnyebb dolgunk lenne :)

Szóval ez a következő célállomás.... ;)

Isztambul 1.nap

Aztamindenit....hogy én milyen lusta vagyok:) Na jó, egyébként nem csak lustaság kérdése, hogy nem írtam ilyen hosszú ideje. Egyszerűen nem jutok el odáig, hogy akkor most leülök, összeszedem a gondolataimat és megpróbálom részletezni az eseményeket....nem gondolnátok, de rengeteg idő, míg úgy megszerkeszted az egészet, hogy tényleg jó legyen.

Ott hagytam abba, hogy Isztambul megér egy külön bejegyzést. Akkor most erről próbálom összeszedni a gondolataimat :D
Még szeptember volt, amikor ott jártunk. Ahogy említettem, egy hétvégét töltöttünk ott, pontosan 2 napot. Szombat reggel indultunk Sakarya-ból, vonattal, ami 8 líránkba került és majdnem 3 óra hosszába. Mehettünk volna busszal is, de az a duplája ennek, és 2 órát így is úgy is utazni kell, az meg még ráadásul forgalom függő is. Szóval jobbnak láttuk a vonatot.
Kemény 3 óra után megérkeztünk Haydarpaşa Garı -ra, azaz Isztambul egyik legforgalmasabb vasútállomására.

Itt várnunk kellett a következő induló hajóra, ugyanis ez az oldal még Ázsia :)  Addig gyönyörködtünk a tájban...a tengerben, a hajókban, a madarakban...és persze fényképeztünk jobbra-balra :D

Aztán amikor láttuk, hogy érkezik egy hajó, akkor elindultunk a pénztár felé. Megváltottunk a jegyünket, ami 2 líránkba került. Zsúfolódtunk a tömeggel fel a hajóra, kicsit olyan érzésem volt, mint valami koncerten...mindenki törekszik előre, hogy többet lásson :D Persze hely volt bőven, mi is le tudtunk ülni és élveztük a hajóutat Ázsiából Európába :)  Hatalmas volt a szél, mondanom sem kell.....egy normális képet nem tudtunk csinálni, mert minden irányból fújt a szél :D Azért egyet felteszek, hogy elmosolyodjatok rajta és átérezzétek a helyzet komolyságát és egyben szomorúságát....(Pedig milyen jó kép lehetett volna... :D )

 

Hát igen....na de sebaj, ilyen is kell :D Szóval Európa felé vettük az utunkat... :) Kb. 15-20 percet utazhattunk a hajóval, de engem már akkor megfogott a város, pedig még csak messziről láttam az épületeket, a Boszporousz hidat, a nyüzsgő életet, Alig vártam, hogy belevessük magunkat mi is :) 

A túloldalon már Európa várt minket :) Kicsit hazaibbnak éreztem, már a gondolatot is... :) Leszálltunk a hajóról és kb 10 percet vártunk Seda egy nagyon jó barátjára, Erdem-re, aki isztambuli, így kaptunk egy idegenvezetőt is :) 

Ezután elindultunk, megkeresni a hostelünket. Annak ellenére, hogy még Erdemnek sem volt fogalma arról, hogy pontosan hol lehet, elég könnyen megtaláltuk. Azért sétáltunk vagy 30 percet....hatalmas Isztambul....ezt a következtetést már akkor levontam :D Nagyon meleg is volt, úgyhogy alig vártam, hogy lerakhassam a cuccomat, hogy ne kelljen magammal vonszolnom, mert az is csak a bajnak volt.

Láss csodát...megtaláltuk a hostelünket. Kb. 3 perc sétára volt a Hagia Sophia-tól :) Én voltam, aki elsőnek megpillantotta a hostelt, úgyhogy engem illetett a dicsőség :P :D :D :D 

Lepakolhattam végre a cuccaimat....már nagyon nyűgös voltam, úgyhogy ideje volt megszabadulni tőlük :D Ki is fizettük azt az egy éjszakát, egészen pontosan 25 lírát hagytunk ott. (Én csak 24-et, mert nem volt több apróm és eltekintettek attól az egy lírától :) ) Ezután elmentünk enni, majd miután tele lett a hasa mindenkinek, meglátogattuk a Nagy Bazááááárt :) 

 

Mondanom sem kell, tényleg nagy volt :D Tele árusokkal, emberekkel, ékszerüzletekkel, szőnyegárusokkal, lámpákkal, kerámiával, bőrrel...stb stb....persze lecsaptam az ékszerekre egyből...aztán amikor már több helyen is csillagos árat kértek, (hiába a nagy alkudozás) lemondtam róluk :D De egy cseppet sem bántam...

A következő állomás a Kék mecset volt, más néven Ahmed szultán mecsetje. Régen belső falait kék csempék borították, ezért kapta meg a kék mecset nevet is. Az 1600-as években épült, a Sultanahmet városnegyedben található, vele szemben pedig az Hagia Sophia. 

Mielőtt beléptünk volna a mecsetbe, le kellett húznia a cipőnket és beletenni egy szatyorba, amit a bejáratnál adtak. Ki is volt jelölve az a terület, ahová a saját cipőddel már nem léphettél. Kendőt is kaptunk, bár odabent szinte mindenki levette a fejéről, így hát pár perc után mi is így tettünk. Egyébként annak is meg volt a hangulata, hogy a kendő a fejünkön volt. Kicsit odaillőnek éreztem magam :) Aztán ugyanez a herce-hurca kifelé....
Következő állomás Hagia Sophia és a Topkapı Sarayı, azaz a Topkapi Palota. Sajnos csak kívülről láttuk ezeket, mert hatalmas volt a sor és nagyon drága a belépő. Most arra várunk, hogy megkapjuk a diákunkat, mert azzal múzeumkártyát tudunk igényelni, amivel ingyen bemehetünk bármely múzeumba Törökországban, 1 évig :) Úgyhogy remélem mihamarabb sort kerítünk rá. 

                                                                Az Hagia Sophia előtt

                                                                  A  Topkapı Sarayı

És hát ami teljesen lenyűgözött, az a Yerebatan sarnıçı volt. azaz az elsüllyedt palota, avagy bazilika ciszterna. Az én fényképezőm sajnos (bármennyire is modernek ezek már) nem tudta visszaadni valós szépségét a helynek, viszont Marie és Seda gépe már egy professzionáliabb változat, nekik sikerült....Ennek ellenére érdemes begépelnetek a helynek a nevét a google-be, mert ott gyönyörű képek vannak róla. 

 Ahogy sétáltunk a Sultanahmed negyedben, zenére lettünk figyelmesek, így hát közelebb mentünk. Mint kiderült, katonai zenét játszottak, méghozzá valamilyen harci toborzó zenét. Leültünk, hogy mi is meghallgassuk, mert érdekesnek tűnt. :) Erről is készítettem videót, de ebben a bejegyzésben nem teszem fel, mert soha az életben nem tölti fel :D Majd a következőben. Azért egy képet mellékelek róluk is :)

Ezután elindultunk a Taksim utca felé. Ez igazából Isztambul szíve, a fialatal turisták paradicsoma....tele bárokkal, kávézókkal, klubokkal, boltokkal. Naponta kb 3 millió ember fordul meg itt, mindenki megy minden irányba, az autókra is figyelni kell, mert néha ők is keresztezik az utat. Ehhez képest a miskolci nyüzsgő belváros egy falu :D  Jah és persze nem elfelejtendő megemlíteni Isztambul jelképét, a híres-neves villamost, ami kb 20-al közlekedik az utcán, és mondjuk úgy 10-15-en ha elférnek rajta :)

Persze folyamatosan csilingel, ahogyan az autósok is dudálnak...Ezt érdemes lenne egy levideóznom, hogy a törökök hogy vezetnek és közlekednek. Néha még most is szívbajt kapok, mert olyan hirtelen állunk meg, vagy majdnem levisszük a másik tükrét, vagy egyszerűen csak kikerüljük a piros lámpánál várakozó sort és beállunk előre :D :D ez a kedvencem.....vagy pl a múltkor a belvárosból olyan autóval mentem haza, amibe 8 ember befér és végül is úgy funkcionál mint egy busz, csak autó...na de a lényeg, hogy épp délutáni csúcs volt a városban, és a sofőr gondolt egyet, felhajtott a járdára, hogy kikerülje a kocsisort, majd mint aki jól végezte dolgát, beállt a sorba, előre, egy másik autó mögé :D :D hát mondom....ilyen nincs...Itt mindenki megy, amerre akar, az sem baj, ha az utcába behajtani tilos....a múltkor a rendőrök előtt szaladtunk át az úton a többiekkel :D itt olyan, hogy zebra, nem is létezik, még sztem hallani sem hallottak róla. Ott mész át az úton és úgy, ahogy tudsz :D Senkit nem érdekel. De még az sem baj az autósoknak, hogy nincs 3 sáv az úton....csinálnak ők maguknak :D szóval eszméletlen.....nekünk erasmusosoknak mindig kikerekedik a szemünk, mindenki megjegyzi, hogy ez nálunk nem így megy ám, meg keményen megbüntetné őket a rendőrség...de itt... :D háhááá....tényleg, a múltkor a kocsi, amiben ültem, a rendőrautóra dudált rá, hogy haladjon már gyorsabban :D  hát komolyan...ezt leírni nem lehet, ahogy ezek közlekednek :D majd tényleg csinálok videót, ha tudok.

Na de...visszatérve a Taksimhoz és az Istiklal sugárúthoz, a mi kis szórakozó negyedünkhöz....legelőször is, megkajáltunk :) a nagy mászkálásban megéhezik az ember...majd haladtunk a Taksimon végig, közben meg-megállva egy-két helyen. Ilyen volt pl. egy templom! Igen...egy templom....

 Majd ezután a Nevizade-ra igyekeztünk. Ez a rész talán a legpezsgőbb este illetve éjszaka.

Egymás hegyén-hátán sorakoznak az éttermek, török kajáldák, boltok, pubok, bárok....hihetetlen milyen mozgás van ott. Ehhez képest elég keskeny a járda, kevés a hely ennyi embernek, főleg, hogy az éttermek ki is pakolják az asztalokat, székeket ugye az utcára, hogy legyen "teraszuk" :) Szóval kicsit olyan volt nekem, mint egy mini New York (annak ellenére, hogy még nem jártam New Yorkban :D) mert ezek az éttermek, bárok több emeleten át húzódtak. Mintha már nem lett volna több hely odalent, elkezdtek az ég felé terjeszkedni. Értem ez alatt, hogy rengeteg a tetőbár, klubb...mi is ilyen helyre mentünk és gyönyörű volt a kilátás. Kicsit megnyugtató is volt számomra, alattam a nyüzsgést nézni és tudni, hogy én csak felülről figyelem az eseményeket és nem kell arra koncentrálnom, hogy ne vigyen el a tömeg, meg hogy hol vannak a többiek....

Itt már Hasan is velünk volt, Seda egy másik barátja, őt is nagyon bírom....aranyos...akárcsak a többiek. Angolul is egész jól beszél. Mikor már kicsit fáztunk, elindultunk, hogy esti sétát tegyünk a Taksimon :)
Persze egy emberrel nem lett kevesebb a tömeg, sőt :D De nem bántuk, első éjszakánk a Taksimon :D Mászkáltunk, boltokat nézegettünk, na meg persze ettünk.....mégpedig Islak hamburgert....Isteni finom!!!!!

Ezután elbúcsúztunk Hasan-tól, és maradtunk hárman, Seda, Marie meg én. Nekem időközben megfájdult a fejem....pedig ittam, ettem rendesen. Valószínű a meleg és a mászkálás miatt történhetett a dolog...na de mivel Isztambulban voltunk, nem akartunk még visszamenni a hostelbe és aludni, ezért visszamentünk a Nevizade-ra és beültünk egy másik helyre, ahol nem volt olyan hangos a zene, a fejfájásom miatt. Természetesen itt is az épület tetején voltunk. Jobban tetszett ez a hely, mint a másik, mert olyan volt, mint egy terasz.... :)

                                                                          az "át- és lelátás" :D

                                                                            Seda-val

Természetesen a nap végére már mindegyikőnk leeresztett mint egy lufi...annyit járkáltunk, hogy a lábamat nem éreztem már. Kicsit még beszélgettünk, megittuk az italunk és a hostel felé vettünk az irányt. Az is kb 30 perc gyaloglás volt, ha nem több....de az esti fények is gyönyörűek voltak....

Így telt el az első napunk Isztambulban. Örültünk, hogy végre alhatunk....gondoltam én is, hogy majd hamar elalszom, mert nagyon fáradt voltam...erre persze rácáfoltam...az éjszakáról és a második nap eseményeiről majd a következő bejegyzésben mesélek! :)